Eredményes évet zárt a boldog Magyarországért dolgozó Teremtő Kör

A 2019 őszén egy baráti társaság által indított, Teremtő Kör nevű kezdeményezés 2020 júniusában eljutott az első nagyobb ívű rendezvényig. Ekkor az alapelveinkkel egyetértő, magas tudatosságra törekvő emberek meghívásával országos találkozót szerveztünk. A minden várakozásunkat felülmúló együttlét gyümölcse egy olyan Kiáltvány lett, amely a mai napig óriási erőt ad, és irányt mutat nem csupán a Teremtő Kör, hanem minden olyan ember számára, aki bízik a tudatos korszakváltásban, egy ragyogó új Magyarország megszületésében és a Föld bolygó megtisztulásában. 

Ezt követően még további hat találkozót tartottunk tavaly és idén januárban. Az eddigi együttléteken összesen 52 emberről mondható el, hogy idejét, figyelmét, erejét ráfordítva segítette a Teremtő Kör előre haladását.

Az eddigi utunkon sikerült számos örömteli új kapcsolatot építeni értékteremtő, utat és példát mutató, maglelkületű emberek között. A közös munka során fényesítettük, élesítettük jövőképünket, a belső eszközeinket összehangolva dolgoztunk a megteremtésén. Ugyanakkor egy-egy fontos témát kiragadva szellemi munkát is végeztünk, és összeadtuk a nézőpontjainkat, tapasztalatainkat. Ezzel nem csupán megoldási utakat dolgoztunk ki, hanem a kapcsolataink is elmélyültek. 

Az eddig kiépült kapcsolatokra, a megszerzett tapasztalatokra és a lélekemelő élményekre építve idén már egy következő szintet szeretnénk bejárni és belakni, tovább járva a természetes növekedés útját.

Továbbra is várjuk szeretettel, aki szeretne hozzánk csatlakozni, akár egyetlen jó gondolattal, szóval, cselekedettel! Akár résztvevőként csatlakozol, akár szervezőként jössz velünk tovább, teremtő társunkká válsz egy fénnyel teli úton!

A Teremtő Kör csapata